intézkedések a dohányzás, az alkoholizmus megelőzésére

Leontiev leszokott a dohányzásról

Hofmann úr egy keddi napon érkezett meg Romániából, a két kis leányával és azzal a csinos összeggel, a mely az építő-munkálatok befejezése után járt neki. A feleségét nem hozta magával; azt otthagyta, a földben. Szerdától szombatig, egész nap a nagyvállalkozóknál és az állami intézetekben szaladgált, hogy uj alkalmazást kapjon. Ez volt a legsürgősebb dolga; már rövid ideig se tudott tétlenül élni. De vasárnapról nem akarta elhagyni, hogy meglátogassa az anyját.

Elmult tizenöt éve, hogy nem látta; azóta, hogy kiköltözött Romániába. Akkor is mindössze kétszer látogathatta meg, mert alig hogy megjött Amerikából, máris el kellett foglalnia a romániai alkalmazást.

Tizenöt év nagy idő; azóta az anyja igen megöregedhetett. És az utolsó hónapokban nem a legjobb hírek érkeztek róla. Hogy csak megvan; jár-kel, jól eszik, jól alszik, de a szellemi tehetségei nagyon megfogyatkoztak, az emlékezetét például nagyrészben elvesztette. A sógorasszony levele nem mondott ennél többet. Szép kor, nagy kor; nem csoda, hogy nem egészen egészséges. És hogy nem igen emlékezik? Hát nem sokkal rosszabb volna, ha nem tudna járni, vagy fájdalmai volnának?

Hogy csak a szellemi tehetségei fogyatkoztak meg, az még hagyján. Sok olyan dolog történt vele, a mire jobb nem emlékezni.

Hogyan lehet abbahagyni az ivást örökre nikolai perov Receptek, hogyan lehet abbahagyni az alkoholfogyasztást Ha örökbe adja, akkor lehet, hogy örökre ott a kérdés, hogy mit csinál, hol lehet, de legalább kap esélyt a baba. Ha elveteti - mellesleg ebben az életkorban valószínűleg a szülők helyében én is ezt szorgalmaznám - az végleges. Az utolsó hozzászoló írta, ha anya leszel, eszedbe jutna az. Ahogy az évek telnek, egyre inkább az az érzésem, hogy felgyorsul az idő és úgy rohan el felettünk, mint, ahogy a felhők vonulnak tavasszal Gondolatok az anyaságról Mindig féltem az anyaságtól. Az Oroszlányi Gyermekotthon és Ált.

Hanem azért ez a hír mégis csak facsargatta egy kicsit a Hofmann úr szivét. Hiába, az édesanya mégis csak az édesanya marad! Akármilyen ritkán látja és akárhogy megöregszik, eltaplósodik az ember, az édesanyától még se lehet végképpen elszokni.

Hofmann úr nem volt rossz fiu. Leontiev leszokott a dohányzásról az anyja özvegyen maradt, minden hónapban segítette valamivel. Előbb harmincz koronát, s a mióta többet keres, ötven koronát küldött neki havonkint.

Leontiev leszokott a dohányzásról az anyja nem is volt nagyon rászorulva erre a Lehetséges-e fogyni, ha abbahagyja a dohányzást. Az apjukról egy kis nyugdíj maradt rá, s a legöregebb fiánál lakott, a hol egész életére megvolt a fedele és az élelme.

Ez a legöregebb fia ugyan már vagy tíz éve meghalt, de utána megmaradt a ház, — egy kisvárosi ház, de szép, tágas épület, nagy udvarral és kerttel, — s a postát is örökölte az özvegy. Hát minden a régiben maradt; az öregasszony a fia halála után is ottmaradt a menyénél és az unokáinál, mert a menyét csak úgy szerette, mint ha az édes leánya volna.

Aztán a számtiszt fia is rendesen segítette valamicskével. Csak a nőtestvérük nem gyámolíthatta; az nagyon szegény embernél volt férjnél és sok gyermekkel vesződött. Ő azonban egyszer se mulasztotta el, hogy elsején postára tegye a szokásos ötven koronát. Ilyenkor mindig irt egy pár sort arról, hogy hol jár és mit csinál. Tíz-tizenkét évvel ezelőtt még minden hónapban megkapta a köszönő-levelet. De már akkor panaszkodott, hogy a szeme nagyon meggyöngült és hogy az írás nehezére esik.

Előkészítette rá a fiát, hogy Leontiev leszokott a dohányzásról levelei egyszer csak el fognak maradni. És lassankint el is maradtak. Vagy nyolcz év óta már csak a sógorasszony, vagy ennek a leánya értesítették anyjának az egészségi állapotáról. De ezek ritkábban írhattak; a posta sok dolgot ad, érthető, ha nem érnek rá vagy nincs kedvük firkálni. Igen, ő mindig elég jó fiu volt; nem kellett szemrehányást tennie magának. De hát ez volna minden, a mivel az ember a szüleinek tartoznék?

A pénz és a hiradás? Hja, nem élhetett a közelében!

Kenyeret kellett keresnie. Mióta sógorasszonyának az utolsó levelét megkapta, Hofmann úr sokszor gondolt öreg édesanyjára, a kit tizenhatéves kora óta vajmi ritkán látott. És — különös! Most is mindig olyannak látta, a milyen abban az időben volt, mikor sok kis gyerek szaladgált a szoknyája körül, sok kis gyerek, a kik meghaltak vagy elszóródtak a világban. Elhatározta, hogy magával viszi a kis leányokat is.

Az út oda gyorsvonaton csak másfél óra! És ezek még nem is látták a nagyanyjukat.

Vasárnap reggel szép ruhát vegyetek fel! Meglátogatjuk a nagymamát. A kis leányok boldogok voltak, hogy egyszer az apjukkal mehetnek el hazulról. Mindegy, akárhová. Sógorasszonya, a postamesterné, nagyon szivesen fogadta a rokonokat, de egy kissé czerimóniásan. A »szalonba« vezette be őket, egy olyan szobába, a melyen meglátszott, hogy csak ünnepnap lát társaságot. Elhoztad a leányokat is, ez derék!

Azt hittem, már nagyobbacskák. Hát te szemüveget viselsz, lelkem?! Bizony, elmaradtak egy kicsit, mert Lencsi már tizenhárom esztendős, s Adélka tizenegy.

De a vörheny nagyon megviselte őket; még most se heverték ki egészen. Nagyon véznák, mi? De a szegény anyjuk is ilyenfajta volt. Féltem is őket, hogy örökölték a baját. Úgy beszélt róluk, mintha ott se lettek volna. Lencsi és Adélka kiváncsian tekintgettek körül.

  • Hogyan lehet abbahagyni az ivást örökre nikolai perov
  • A dohányzásról való leszokás legegyszerűbb módja
  • Mit vehet be, amikor leszokik a dohányzásról
  • Ki a felelős a dohányzásért?

Leontiev leszokott a dohányzásról Minden csekély uj látnivaló érdekelte és mulattatta őket. A szoba egy percz alatt megtelt fiatal néppel. Az ismerkedés néhány semmitmondó szava után a kis leányokat elhívták a kertbe. Előre figyelmeztetlek, hogy ne lepjen meg, ha nem fog megismerni.

Mindenkit összetéveszt régi, nagyon régi ismerősökkel. És rád, az igazat megvallva, nem igen emlékszik… — Hogyan, talán csak nem… eszelős? Más baja nincs, csak az emlékezete pusztult el nagyon.

Az se egészen. A nagyon régi dolgokra, például a leánykorára, meg arra az időre, a mikor még kicsinyek voltatok, néha egészen jól emlékszik. Hiszen elég gyakran irok! Mindig megmondjuk neki: »Anyám, a Károly irt!

Pénzt küldött! Csak azért mondjátok, hogy ne szomorkodjam annyit. Tudom én jól, hogy a Károly is meghalt, mint a többiek. Már régen meghalt. Még tizenhat esztendős se volt, a mikor meghalt. Megharagszik és indulatosan fakad ki: »Azt akarjátok rámfogni, hogy őrült vagyok!

Leontiev leszokott a dohányzásról

Azóta, hogy Leontiev leszokott a dohányzásról az állapotban van, többször megmutattuk neki az arczképedet, de nem ismert rád. Különben még bennünket is csak félig-meddig ismer. Engem a leányának tart és a leányomat is a maga gyermekének képzeli.

Azt hiszi, csak ez a két gyermeke maradt, a többiek meghaltak. De az orvos is azt mondja, hogy ez csak az aggkori elmegyöngülés egy különös esete.

Különben majd mindjárt meglátod.

Ebben az időtájban szokott fölébredni a délutáni álmából. Tovább beszélgettek. Mindarról, a mi azóta történt, hogy utóljára találkoztak. A tizenöt év sok veszteségéről. Ki-ki a maga halottjáról.

Leontiev leszokott a dohányzásról

A sógorasszony a postamesterről, Hofmann úr arról a szegény asszonyról, a kit Romániában ismert meg és Romániában hagyott. Azután a gyermekeikről.

intézkedések a dohányzás, az alkoholizmus megelőzésére

Egyszerre egy kis öregasszony jelent meg az ajtóban. Hazajött Romániából! Károly kitárta a két karját. Nini, hisz ez a jó Skultéty úr! Isten hozta nálunk, kedves Skultéty úr! Foglaljon helyet. Bizony, már régen nem volt szerencsénk!

Leontiev leszokott a dohányzásról

Ez a néma felelet elvette minden bátorságát. Nem mert ellenkezni.

Leontiev leszokott a dohányzásról

Leontiev leszokott a dohányzásról Csak egy hosszu, forró csókot nyomott az öregasszony kezére. De mondja, mit csinál a kedves felesége? Meg az Leontiev leszokott a dohányzásról Vagy mit is mondok? Azóta már szépen felnőhettek! Károly csodálkozva, elhomályosodott szemmel tekintett erre a kis lényre, a kitől az életet kapta. A lába, meg a keze reszketni kezdett. Nem tudta, mit mondjon. Valami semmitmondó szót keresgélt, de a hang a torkán akadt.

A sógorasszony felelt helyette: — Bizony, bizony, az idő eljár! És az öregasszony folytatta a furcsán kezdett társalgást: — Milyen sok minden is történt Leontiev leszokott a dohányzásról, hogy Skultéty úr utóljára volt nálunk!

Persze, azóta sok esztendő mult el. Talán tíz év is. De én még arra is jól emlékszem, mikor Skultéty úrnak a kedves szülei a városunkba költöztek. Én már akkor ismertem őket Egerből, mert lánykoromban egy télen Egerben farsangoltam és a nagynénémhez, Vitkovszkynéhoz, a kinél akkor szálláson voltam, a kedves nagyon szeretnék leszokni a dohányzásról, mit tegyenek járatosak voltak.

Milyen gyorsan elmúlik az idő! Milyen régen meghaltak már a kedves szülei! De nekem még több csapást kellett megérnem. Istenem, meg se tudnám mondani, hány temetést kellett elszenvednem!

FURCSA EMBEREK.

A szüleimet, a testvéreimet; azután a gyermekeim is meghaltak. Hét élő gyermekem volt és most már csak kettő él. Azóta a férjem is meghalt. Sirni kezdett. Pedig még fiatal ember volt; erős, egészséges, senki se hitte volna. Ilyenforma ember volt, mint Skultéty úr, csak még erősebb.

De hiszen ismerte! Hofmann úr végre, miután egy bátorító pillantást esdekelt ki a sógorasszonyától, rekedt hangon szólalt meg: — Elhoztam magammal a kis leányaimat is. Megmutathatom őket?