Abbahagyta a dohányzást, megköszörülve a torkát. LŐRINCZ L. LÁSZLÓ: A KICSIK

abbahagyta a dohányzást, megköszörülve a torkát

Minden jeges lélegzetvételkor áramütések érik a tüdejét, a lába szinte magától viszi, annyira biztos az új irányban. A lány hallja a mellette bugyogó patakot, és a feje fölött az ezüstös nyírfaágak reumás ujjakként ropogva fonódnak össze. Felragyog a hold foltos, kedves arca, és mint valami jó tündér, ezüstösen világítja meg az útját — mosolyogva néz fel rá, mielőtt az égitest eltűnne egy gyorsan mozgó felhő mögött.

abbahagyta a dohányzást, megköszörülve a torkát

Tökéletesen érzi a világot: az olyan könnyedén mozog felé, mintha aprócska sóhajtás kíséretében valamiféle láthatatlan erő szabadult volna fel benne, ő pedig együtt haladna az élettel. Önmagát meglepve dudorászni kezd egy kitalált, gyerekes dallamot — értelmetlen az egész, de nem érdekli, és nem is szégyelli magát miatta. Korábban megköszörülve a torkát nem tűnt fel neki, hogy milyen nyugodt tud lenni a világ?

A dudorászása egy névvé alakul át, amit hosszan, könnyedén kiált: — Maisie! Az éjszaka csendje mintha önálló életre kelne: feszült és végtelen. Most már bármelyik pillanatban előtörhet a futkosás zaja a sövényből, a finom roppanás, ahogy Maisie fürge tappancsai eltörik a vékony gallyakat.

Szabadítsa meg a torkát

De most csak sűrű csönd honol. Úgy dönt, hogy nem fog aggódni; Maisie biztosan valamelyik közeli mezőn rohangál, a testét szinte szétfeszíti az adrenalin, miközben farkát csóválva a földhöz nyomja az orrát, és nem vesz tudomást semmiről, csak az őt körülvevő szagok kakofóniájáról. A lány megigazítja táskáját a vállán, ismét a kutyát szólítja, és tovább megy az ismerős, kátyús úton.

Megrémíti a háta mögül rávetődő reflektorfény: mintha csak megzavarnák egy intim pillanatban, és olyasvalamin kapnák rajta, amit senki másnak nem kellene látnia.

Az autó ismerősnek tűnik. Integet, árnyat vetve a kátrányos úton — a karja nevetségesen hosszú. Futni kezd: feljebb egy darabon kiszélesedik az út, ott megállhatnak és beszélhetnek.

B Blogja "Ezen az oldalon saját, általam kitalált történeteket olvashattok, illetve megtalálható még itt az összes Castle fanfiction, amit eddig írtam. Remélem, elnyerik tetszéseteket. A nyitott ajtón át még mindig hallani lehetett, ahogy az éppen letartóztatott gyanúsított, torka szakadtából üvölt a nő után. Beckett nem törődött vele, csak egy fejbólintással jelezte az ajtó mellett álló két járőrnek, hogy vihetik a fickót, akivel éppen most közölte, hogy letartóztatja előre megfontolt emberölésért.

De mintha a futás felkeltette volna az autós figyelmét — elárulva prédája gyengeségét —, és most a lány érzi, hogy a reflektorok úgy tapadnak a hátára, mint egy vadállat tekintete, amikor eluralkodnak rajta az ösztönei, és az orra megtelik a zsákmány szagával.

Érzi, ahogy egyre gyorsabban közelít hozzá a fény, szinte vágtat felé. Sikoly tör elő a torkából, de a szél rögtön elfújja a hangját, mintha máshol lenne rá szükség, egy másik drámában. Az autó felmordul, most már szinte a sarkában van. A táskája leesik a válláról, a nyaka kitekeredik, ahogy a jármű a csípőjébe harap. Érzi, ahogy porcelánként törnek szét a csontjai, megpördül az ütközéstől, őrülten piruettezve a patak szélén.

A lába nem bírja megtartani, és hátrazuhan. Tüskék szaggatják a kezét, miközben hasztalanul próbál megkapaszkodni a sövényben: csak szedert és lelógó ágakat markol, és még csak le sem lassul. Hallja a sikolyát: távolinak tűnik, mintha valaki mástól eredne a messzeségből. A feje hentespultra csattanó húséhoz hasonló hangot ad ki, amikor nekicsapódik valami keménynek.

A patak keskeny: úgy öleli körül, mintha koporsóban lenne. A szíve olyan erővel sugározza szét az energiát a testében, hogy mást már nem is érez. Többé már nem szúrja a jeges víz sem, mely körülötte csörgedezve próbál új utat találni magának, hogy kikerülje. A jéghideg levegő nedvességgel és rothadás szagával teli, a lehelete pufók felhők formájában, megannyi apró szellemként távozik — mintha a megköszörülve a torkát egy része megköszörülve a torkát menekülne, eltűnve az éjszakában.

Kinyitja a szemét: az ég még mindig éjsötét, az arcát apró, nedves csókokként esőcseppek szurkálják. Végre megállt fölötte az autó, és most gépiesen liheg. A combja közé teszi a kezét, majd a szeméhez emeli. Nem véres! Hála istennek, nem véres! Maisie, az a rosszcsont Maisie felugat, ő pedig lépteket hall a kátrányos úton.

Valaki megáll fölötte. Azt kívánja, hogy bárcsak ne tenné. Megkönnyebbül, amikor ismét eltávolodnak a léptek.

abbahagyta a dohányzást, megköszörülve a torkát

Szinte beborítja a hajnal előtti csönd, betakarva abbahagyta a dohányzást új ágyában. Érzi, ahogy nyugodtan, csendben fenntartja a patak vize. Úgy dönt, hogy egy kis időre elszenderedik, és amikor majd felébred, minden tiszta lesz, ő pedig ismét szabad. Alice Leülök vele szemben a megszokott székembe. A férfi felém néz, és türelmesen várja, hogy nekikezdjek. Nem számítok köszönésre, ami jó, mert sosem szokott üdvözölni.

Profi módon csak arra vár, hogy megszólaljak, amit végül meg is teszek. Boldog új évet!

Remélem, jól telt a karácsonyod! Jó látni téged — mosolygok rá. Nem mozdul, az arca még csak meg se rezzen. A sok eső után szinte megváltás az ablakon beszűrődő, erős januári fény, amitől láthatóvá válnak a levegőben szálló porszemek. Emlékszel, hogy azt mondtam, hogy Daviddel New Forestbe megyünk, megnézni az szüleimet? Claire átköltöztette apát és anyát abba a csűrbe, amit átalakítottak, és Martinnal meg a gyerekekkel most már az övék a régi ház.

Azt gondoltam, hogy nem fog majd zavarni, de elég furcsa volt. Az a ház, ahol felnőttünk, és most másnak a cuccai vannak benne. Mindenestre David szerint úgy tűnt, hogy az őseim elégedettek ezzel a megoldással, és persze ez a legfontosabb.

A tervet a húgom, Claire eszelte ki, és ő gondoskodott annak precíz végrehajtásáról is. A nálam csak tizennyolc hónappal megköszörülve a torkát Claire kijelentette: nevetséges, hogy a szüleink kergetőznek a négyszobás, György korabeli házban, ahol felnőttünk, ő pedig a családjával egy háromágyas albérletbe hogyan lehet leszokni a dohányzásról a hatékony népi gyógymódok bezsúfolva.

Az építész férjem, David megtervezte a melléképület átalakítását, és megköszörülve a torkát hónap alatt, sietve át is építették a régi, fekete foltos csűrt. Claire minden egyébnek kibérelt egy konténert. Frank megvárja, hogy abbahagyta a dohányzást elkezdjek beszélni hozzá. Fészkelődök a székemben. Claire ötéves fia, Harry nemrég tetves volt, és rájött, hogy a nevemet A-lice1-nak kell írni.

Saját bloglista

David ezt nagyon viccesnek találta. Éreztettem, hogy Martin esetleg rászólhatna, de ő vagy nem vette a lapot, vagy pedig magasról tett az egészre. Martinon sosem tudok kiigazodni. Az egykedvű, vállvonogató sógorommal kapcsolatban még mindig nem sikerült dűlőre jutnunk.

abbahagyta a dohányzást, megköszörülve a torkát

Szerintem megköszörülve a torkát zseni, vagy pedig egyáltalán nem vág az esze. David szerint csak rájött, hogy élhet kényelmes életet, ami megköszörülve a torkát igaz, akkor zseninek könyvelem el, tekintve, hogy a húgomat vette el feleségül.

A legtöbb embernek nem mesélhetek sztorikat a gyerekekről, így ezt most ki fogom élvezni. Egy kisbabánál még csak 1 A lice angolul tetűt jelent. Szerintem Claire tudta, hogy mi jár a fejemben, és rögtön kijelentette, hogy Elsa másképp nem enné meg. Ez az utolsó mondat nem volt teljesen igaz. David jelenléte ugyan megakadályozta, hogy elkezdjünk veszekedni, de amikor láttam, hogy Claire az új konyhaasztaluk fölé görnyedve a körmével szedi le a szőlő héját, miközben Elsa az etetőszékben ülve apró diktátorként rugdalja az asztal oldalát, nem tudtam megállni, hogy oda ne morogjam az orrom alatt: — Teljesen az ujja köré csavar!

Claire hirtelen felkapta a fejét: — Mit mondtál, Ali? Elsa is abbahagyta a rugdosást, hogy rám nézzen: az arca vörös és szederjes volt, csillogott a szőlőlétől. Úgy tűnt, hogy teljesen megsértődött azon, hogy közbeavatkoztam, amikor már olyan jól ment minden.

Most komolyan: még mindig meghámozod neki a szőlőt? Claire befejezte az aktuális szőlőszem hámozását, és odaadta Elsának, aki le sem véve rólam a tekintetét, kikapta azt az anyja ujjai közül, majd kövérkés kezével mohón a szájába tömte. Elsa elkezdte szopogatni a szőlőt, és próbálta a fogai közé kapni a csúszós, héj nélküli gyümölcsöt. Claire ivott egy korty bort, mielőtt megszólalt volna: — Alice, bízd csak rám, jó?

A papírkalapja szétszakadt az illesztéseknél, korán őszbe csavarodott tincsei pedig furcsa szögben bukkantak elő. Tudta, hogy már eleget ittam, és kellőképpen fáradt vagyok egy kicsinyes vitához.

Mintha ott ülne az utcasarkon, az olasz étterem ablakánál, egy pohár borral a kezében, habzó borral, mondjuk, proseccóval. Fejét kacagva hátraveti, szőke bubifrizurája körülöleli arcát, smaragdzöld szemét összehúzza. Át akar kelni az úton; alsó ajkát beharapva figyel, miközben türelmesen várja, hogy a lámpa zöldre váltson. Régi, barna táskáját a karján lengeti. Fekete szandálban, szűk farmerban szalad a busz után, fémkeretes szemüvegét kócos hajába tolja.

A nappaliban társasjátékoztak, amíg én segítettem Abbahagyta a dohányzást a gyerekekkel. David ki nem állja a veszekedést, így inkább megkerültem Elsa székét, és elmentem Trivial Pursuitot2 játszani. Ahogy elhaladtam, láttam, hogy valami világoszöld szemgolyóhoz hasonló ugrik ki Elsa kis szájából. Később David rálépett a meghámozott szőlőszemre, én pedig bocsánatot kértem Claire-től, és mindketten nevettünk azon, hogy milyen szőlőcsíkot kent végig David a járólapon.

Megköszörülve a torkát folytattam: — Amúgy minden más rendben volt. Apa és anya kedvesek és csendesek voltak, mint mindig. El vannak telve Harry-vel és Elsával, imádják, hogy olyan közel vannak hozzájuk. Gondolom, valaha ilyenek lehettek a családok: együtt éltek a nagyszülőkkel, akik az unokáiknak sok mindent megtanítottak, elmesélték, milyen volt az ő gyermekkoruk, meg ilyenek.

Kíváncsi vagyok, vajon észreveszi-e Frank, hogy milyen gyorsan váltok témát. Ott is társasjátékoztunk és boroztunk. Klassz volt — vonom meg a vállamat. Simon öt éve özvegyült meg, amikor David édesanyja, Marjorie meghalt mellrákban.

De ismét rátalált a szerelem: a golf. Úgy tűnik, elégedett. Más nem jut eszembe, amit elmondhatnék. Érzem, hogy Frank tudja: valamit nem mondok el neki, egy ígéretet, amit úgy próbálok elhessegetni, mint egy makacs legyet.

Visszaülök a látogatóknak fenntartott székbe. Frank nem változott a távollétem alatt. Halálsápadt feje a párnát nyomja. Részben eltakarja a lélegeztetőberendezés: a tracheotómiás nyílásához egy polipkarhoz hasonló, hatalmas, kék színű cső kapcsolódik, ami kegyetlenül tör elő a torka közepéből.

A teste úgy összeaszalódott, mintha csak egy ceruzarajz lenne, a megköszörülve a torkát viszont olyan kemény és nehéz, mint egy márványfaragvány. A mögötte lévő lélegeztetőgép és az ellenőrző monitorok kattogása, csipogása tölti be a végtelen másodperceket. Hangosabbnak, tolakodóbbnak tűnnek, mint ahogy emlékeztem. Lucy, Frank lánya egyszer azt mondta, hogy az apjának vaskos tájszólása van.

abbahagyta a dohányzást, megköszörülve a torkát

Imádom az akcentusokat. Kár, hogy talán sohasem hallom majd beszélni. Lenézek az arcára — megfáradt, halovány mása annak a Franknek, akit a fényképeken láttam. Mint valami agyonszeretett, régi plüssmackó: az arca sápadt a kórház levegőjétől, fehér hajának szanaszét álló szálai foszlott pamutra emlékeztetnek. Amikor először behozták két hónappal ezelőtt, mahagóniszíne volt, akárcsak az én hajamnak. Emlékszem, az egyik nővér — talán Carol?

Talán emiatt kezdtem el vele így beszélgetni.

DOHÁNYZÁS

Vagy talán azért, mert olyan régóta van itt, és hetek telnek el anélkül, hogy bárki is meglátogatná — vagy talán csak azért, mert Frank olyan jó hallgatóság. Az ösztönöm megköszörülve a torkát súgja, hogy Frank jobban tudatánál van, mint azt az agyi vizsgálatok és a teszteredmények mutatják, de az ösztönök semmit sem számítanak a 9B-n: mindent gépeknek vagy grafikonoknak kell alátámasztania, mielőtt bármi megváltozna.

Amikor Franket először behozták, olyan volt beszélni hozzá, mintha egy üres dobozzal társalgott volna az ember — valahol máshol járt, nem tudom, hol — most viszont, ha mellette ülök, érzem a jelenlétét.

Tudom, hogy figyel. Karácsony előtt, az első vetélésem évfordulóján úgy vigasztalt meg, hogy egy izma sem rezzent, és egy szót sem szólt. A tracheotómiás kanülje tisztításakor meséltem neki az első alkalomról, azt hiszem, ezen mind a ketten meglepődtünk. Utána elmondtam neki az azt követő hetet. Még azokról is meséltem, amelyekről David nem is tud: a testem olyan hatékonyan és csendben megköszörülve a torkát ki az apró életeket, mintha csak gyertyák lettek volna egy befőttesüvegben. Miután megköszörülve a torkát Frankkel, jobban éreztem magam.

Gondolom, az segít, hogy nem tud mozogni, és így nem kell végignéznem a már megszokott küzdelmet, ahogy a legtöbb ember megpróbálja eltüntetni az arcára kiülő sajnálkozást. Végigsimítom Frank gyapjas haját, ami olyan puha, mintha valaki rálehelne abbahagyta a dohányzást kézfejemre. Ez az új év jelenti a próbálkozás végét, és annak kezdetét, hogy megpróbáljuk elfogadni: nekünk nem lesz családunk.

Megígértem Davidnek; beláttam, hogy nyolcévnyi próbálkozásnál többet nem bírunk. Az alsó ajkamba harapok. Nem szabad felvennem azt a szokást, hogy túl sokat beszélek abbahagyta a dohányzást magamról — ez nem tisztességes vele szemben —, így visszahúzom a kezem, és máshová nézek. Az ünnepek alatt dolgozó nővérek bíborszínű, karácsonyi boát abbahagyta a dohányzást Frank lábánál az ágykerethez.

Tudom, hogy jót akartak, de most már egy kicsit hülyén néz ki.